Jakab Rebeka önreflexió

A Te Szakmád képzései során mindig fontosnak tartjuk, hogy tanulóink lehetőséget kapjanak saját fejlődésük és tapasztalataik áttekintésére.
Ennek részeként a képzés végén rendszeresen kérünk tőlük önreflexiót, ahol megoszthatják élményeiket, érzéseiket és gondolataikat a tanulási folyamatról.

Az alábbiakban Jakab Rebeka tapasztalatait olvashatjátok a saját megfogalmazásában. Megosztja velünk tapasztalatait és élményeit a képzés tükrében.
Egyben szeretnénk megköszönni Rebeka kedves szavait és őszinte visszajelzését, hiszen tapasztalataival másoknak is inspirációt nyújt.

“Az elmúlt két hónap különleges időszak volt számomra.
A képzés kezdetén rengeteg vegyes érzés kavargott bennem: egyrészt lelkesedés, hiszen régóta vágytam arra, hogy a gyerekekkel való foglalkozás a mindennapjaim része legyen, másrészt pedig félelem, vajon meg tudom-e majd tanulni mindazt, amit a dajka szakma megkövetel. Gyermekkorom óta ott élt bennem a vágy, hogy „tanítsak”, hogy átadhassak valamit a kisebbeknek, de sajnos nem volt olyan támogató közegem, amely bátorított volna ezen az úton. Emiatt sokáig el is hittem magamról, hogy talán nem vagyok képes rá, hogy nem tudom majd megugrani az előttem álló feladatokat.

A képzés során azonban fokozatosan elkezdtem felfedezni, hogy sokkal több erő és kitartás van bennem, mint amit valaha gondoltam. Minden új tananyag, minden közösen eltöltött óra egy apró lépés volt afelé, hogy ne csak tudást szerezzek, hanem magabiztosabbá is váljak. Eleinte tartottam attól, hogy nem tudom majd elsajátítani a szakmai ismereteket, de ahogy haladtunk előre, megtapasztaltam, hogy ha szívből figyelek, és időt és energiát szánok a tanulásra, képes vagyok elsajátítani mindazt, ami szükséges.

A legnagyobb kihívást számomra az jelentette, hogy újra tanulni kezdjek, rendszerezzem az ismereteket, és megértsem, hogy nemcsak memorizálásról van szó, hanem szemléletformálásról is. Rá kellett jönnöm, hogy a dajka szerepe messze túlmutat a fizikai gondozáson: a gyermekek érzelmi biztonságának megteremtése, a türelem, az empátia és a figyelem legalább olyan fontos, mint a mindennapi feladatok elvégzése. Az a felismerés, hogy a gondoskodás nem egyszerűen egy munka, hanem valami, ami az emberi lény mély rétegeiből fakad, nagyon sokat jelentett nekem. Hiszem, hogy bennem ez a gondoskodás elemi szinten jelen van, szinte a lényem része, és ez adja meg azt a belső erőt, amelyre a mindennapokban támaszkodhatok.

A képzés során megtanultam jobban figyelni a részletekre, átlátni a gyermekek fejlődési szükségleteit, és rájöttem, mennyire fontos az együttműködés az óvodapedagógusokkal, a kollégákkal és a szülőkkel. Egy-egy feladatnál, gyakorlati helyzetben gyakran szembesültem azzal, hogy az elmélet önmagában nem elég: szükség van rugalmasságra, türelemre és arra, hogy nyitott szívvel álljak minden helyzet elé. Ezekben a pillanatokban láttam meg igazán, hogy a dajka hivatás valójában csapatmunka, ahol mindenki hozzájárul a gyerekek boldog, biztonságos gyermeki éveihez.

Büszke vagyok arra, hogy a kezdeti félelmeimet le tudtam küzdeni. Arra is, hogy ma már sokkal magabiztosabban beszélek a dajka szerepéről, és nemcsak tudom, hanem érzem is, mennyire fontos feladat ez. A szemléletem is sokat változott: kezdetben inkább úgy láttam a dajkát, mint egy háttérmunkát végző személyt, most viszont tisztán látom, hogy nélkülünk a mindennapi óvodai és bölcsődei élet nem működhetne. Mi teremtjük meg azt a biztonságos és rendezett közeget, amelyben a gyerekek felszabadultan fejlődhetnek.

Az elmúlt két hónapban sokat fejlődtem abban is, hogy bátrabban merjem vállalni a saját gondolataimat, véleményemet. Egyre inkább úgy érzem, hogy nemcsak szakmai tudást szereztem, hanem önbizalmat is. A képzés megerősített abban, hogy a gyermekkori vágyam – a „tanítás”, a gyerekek támogatása – valóra válhat, még akkor is, ha valaha nem kaptam meg hozzá a támogatást.

Külön szeretném kifejezni a hálámat mindazért, amit az elmúlt időszakban kaptam. Hálás vagyok a tanárainknak, akik türelemmel és szakértelemmel adták át nekünk a tudásukat. Hálás vagyok a csoporttársaimnak is, akiknek a jelenléte, kérdései és tapasztalatai mindig új gondolatokat ébresztettek bennem. Hálás vagyok a társamnak, aki mindvégig támogatott és bíztatott ezen az úton. És hálás vagyok önmagamnak is, mert kitartottam, és hittem abban, hogy érdemes végigcsinálni.

A jövőre nézve úgy látom magam, mint egy olyan szakembert, aki szívvel-lélekkel végzi majd a munkáját. Nem pusztán egy feladatot szeretnék ellátni, hanem jelen szeretnék lenni a gyerekek mindennapjaiban, szeretnék biztonságot és szeretetet sugározni feléjük. Úgy gondolom, hogy minden apró gesztus, minden mosoly, minden kedves szó számít, és hatással van arra, hogyan érzik magukat a gyerekek az óvodában.

A megszerzett tudást igyekszem a gyakorlatban is folyamatosan fejleszteni. Szeretnék mindig tanulni, fejlődni, és nyitott maradni az új módszerekre. Hiszek abban, hogy a dajka nem csupán „segítő”, hanem értékteremtő része az óvodai életnek, és nagyon várom, hogy ezt a szerepet én is betölthessem.

Összességében az elmúlt két hónap nemcsak tanulás volt, hanem önismereti út is számomra. Megtanultam, hogy képes vagyok fejlődni, képes vagyok kilépni a félelmeimből, és hogy a gondoskodás, amely gyermekkortól a részem, valódi erőforrássá válhat a hivatásomban. Hálás vagyok ezért a tapasztalatért, és biztos vagyok abban, hogy az itt tanultak és átélt élmények meghatározóak lesznek a jövőmben.

Köszönöm a Te Szakmádnak, hogy biztosította számomra az utat a hivatásom felé.”

Ha te is kedvet kaptál a tanuláshoz, a fejlődéshez és ahhoz, hogy új tapasztalatokat szerezz, nálunk mindig nyitva áll az ajtó.
Képzéseinken lehetőséged nyílik elmélyíteni a tudásodat, gyakorlatias készségeket elsajátítani, és egy támogató közösség részeként fejlődni.
Reméljük, hogy a most olvasott tapasztalatok inspirációt nyújtanak, és talán hamarosan személyesen is találkozhatunk egy képzésünkön.