Empatikus lét az önmegértés tükrében – önismereti és személyiségfejlesztő tréning

Ahhoz, hogy kint a világban boldogulni tudjunk, ismeretekre van szükségünk.
Nincs ez másképp belső világunkkal sem. Az önneveléshez, a lelki jóléthez, tudatos belső élet kell, és ehhez tudás, azaz lélektani ismeretek hálózata szükséges.

Egy üres fehér négyzet látható tartalom vagy részletek nélkül.

A tréningről

Az önismereti, önfejlesztő tréning keretében olyan területeken fejlődhetsz, mint az én-feltárás, az önkonstatálás, az önreflexió fejlesztése és az egészséges, bizalomra épülő kapcsolatok kialakítása. Továbbá az önálló célkitűzés és döntéshozatal, problémamegoldás és felelősségvállalás, valamint traumák és krízishelyzetek hatásainak megértése lesz figyelmünk középpontjában. Emellett a tréning abban is segít, hogy megtanulhasd könnyebben kifejezni érzéseidet és kiállni saját véleményed mellett, miközben képes vagy együttérzően kezelni másokét.

Ha arra vágysz, hogy tudatosabb kapcsolatba kerülj saját magaddal, mert elkötelezett vagy saját személyiségfejlesztésed mellett, akkor jó helyen jársz. Gyere, és vegyél részt tréningünkön, hogy elindulj az úton, ahol önmagad jobb változataként élhetsz!

A kékeszöld háttér egyszerű hullámos vonalvezetést tartalmaz balról jobbra.
Egy nő tanárköpenyben ül egy széken.
Egy nő békésen meditál, kezét a mellén tartja.

Célkitűzések

Tudatosságot teremteni saját gondolatainkban és érzéseinkben. Kiszakadni a gondolataink korlátaiból, és cselekedni azokon túl. Kapcsolatainkban asszertívan, példát mutatva kommunikáni. Növelni az életben elért sikereinket, miközben élvezzük a hétköznapokat. Felfedezni a bennünk rejlő lehetőségeket.

Egy ember, aki egy villanykörtét tart egy gyönyörű naplemente előtt, bemutatva innovatív ideológiáját.

Ideológia

Hisszük, hogy az ember nem statikus struktúra, sokkal inkább folyton változó rendszer, és mindenkiben megtalálható az erő, amelynek segítségével fejlődni és növekedni tud. Amennyiben rámutatunk az embereknek arra, hogy miben tudnak fejlődni, úgy minden egyén szabadon dönthet arról, hogyan akar tenni, mivé akar válni.

Egy személy keze az ég felé nyúlik, amely egy módszert kínál.

Módszer

Az elméleti részeket példák követik. Továbbá, a tréning módszerei közé tartozik az önálló feladatvégzés, amely lehetővé teszi a résztvevők számára, hogy a tanultakat gyakorlatba ültessék. A csoportmunka is kiemelt jelentőséggel bír, ennek részeként szükebb csoportokban is dolgozunk, hogy tanulhassunk egymástól.

A tréning tartalma

Befolyásoló tényezők

A tréning során megvizsgáljuk hogyan befolyásolja lelki egészségünket a genetika és a környezet összjátéka, valamint milyen hatást gyakorolnak ránk személyes tapasztalataink, képességeink és erőforrásaink. Illetve feltérképezzük, honnan erednek negatív gondolataink, és ezeknek milyen jelentőséget tulajdonítunk.

A légi felvétel egy gleccserre, amely a tengerrel találkozik.
Légi felvétel egy színes, bonyolult geológiai képződményről mintákkal és textúrákkal.

Önmegértés

A személyiségfejlődés lepcsőfokain keresztül megvizsgáljuk, hogyan alakul ki az énkép. Ebben az evolúciós folyamatban különleges hangsúlyt fektetünk az önértékelés, az önbizalom és az önbecsülés fogalmainak megértésére, melyek, bár különálló jelentéssel bírnak, együttesen formálják azt, ahogy önmagunkhoz és a körülöttünk lévő világhoz viszonyulunk.

 

Önvezérlés

Ebben a szakaszban kiemelt figyelmet szentelünk önértékelésünk fejlesztésének, erősítve pozitív hozzáállásunkat, és tudatos, felelősségteljes döntéseken keresztül haladunk céljaink elérése felé.
Légifelvételek egy egyenetlen terepen a barna változó árnyalataival és fehér foltokkal, valószínűleg hó- vagy sólerakódásokkal.
Műholdas nézet egy színes geológiai képződmény kék víztestekkel és sárga tereppel.

Segítő attitűdök

Az attitűdök részében a feltétel nélküli elfogadással, a hitelességgel és az empátiával foglalkozunk. Ezek az alapvető emberi tulajdonságok segítenek az egészséges kapcsolatok kialakításában és fenntartásában, beleértve a saját magunkkal való kapcsolatot is.

Miért jelentkezz?

Két kéz amely a személyes fejlődést ábrázolja.

Személyes fejlődés lehetősége

A tréning lehetőséget teremt arra, hogy mélyebben megismerd az emberi működést. Az önismeret egy kulcsfontosságú lépés a pozitív változás felé.

Két különböző fa, amelyik különböző megoldásokat mutatja.

Megoldások és eszközök

Konkrét stratégiákat tanulhatsz az érzelmi szabályozásra, önvezérlésre, valamint az egészséges kapcsolatok kiépítésére és fenntartására.
Egy földgömböt ábrázoló kép fekete-fehér színekkel.

Támogatás és közösség

A tréning során olyan támogató közösség részévé válhatsz, ahol megoszthatod tapasztalataidat és kapcsolatokat építhetsz olyan emberekkel, akik hasonló célokat tűztek ki maguk elé.

A tréning technikai információi

Mikor kezdődik?

A tréning 2025. március 11-én kezdődik, és öt izgalmas online alkalomból áll, melyek mindegyike 2,5 órás időtartamot ölel fel.

Mikor van az öt alkalom?

2025. március 11, 14, 18, 20 és 21 napokon kerül megrendezésre 18:00 és 20:30 között.

Mi a tréning helyszíne?

ONLINE – Google Meet

A végén kapok tanúsítványt?

A tréning végén résztvevőink számára személyre szabott tanúsítványt állítunk ki, mely a részvételt tanúsítja. Ez egy hivatalos elismerés a személyiséged fejlesztéséért tett erőfeszítéseidért.

Mennyibe kerül?

A tréning teljes ára: 50 000 forint.

Hogyan tudok jelentkezni?

A Jelentkezem gombra kattints kérlek, majd töltsd ki az online jelentkezési lapot és utald el a tréning árát a követező adatokkal: Kedvezményezett neve: TE SZAKMÁD Kft. Számlaszám: 10403435-50526988-81711009. Bank neve: K&H. Közlemény: neved és a tréning neve. Amint megkaptuk jelentkezésed, visszajelzünk!

Rólam

Ungvári Anita vagyok, mentálhigiénés szakember, pszichopedagógus, valamint jövendőbeli pszichológia szakos hallgató. Hosszú évek óta foglalkozom a lelki és mentális egészség témakörével, és ebben teljes önazonosságot érzek. Munkám során azon dolgozom, hogy segítsek az embereknek kialakítani az egészséges önképet és önértékelést, még akkor is, ha korai éveikben nem ideális környezetben nőttek fel, és nem kaptak elegendő szeretetet és elfogadást szüleiktől. Tapasztalataim során arra jutottam, és hiszem azt, ha megértjük milyen tényezők befolyásolták személyiségünk alakulását és lelki egészségünket, akkor a múlt nem határozhatja meg, hogy kik vagyunk a jelenben és kik szeretnénk lenni a jövőben, hiszen már tudomásunk van róla, így kontroll alatt tarthatjuk, és dönthetünk arról, milyen úton indulunk el a változás felé. Hiszem, hogy mindenkiben ott van a fejlődés lehetősége, és mindenki képes arra, hogy önmaga legjobb változatává váljon. A célom az, hogy segítsek azoknak az embereknek, akik az önfejlesztés és az önismeret útjára léptek, és szeretnék jobban megérteni saját személyiségüket, valamint fejleszteni azt. Teljes elkötelezettséggel és magabiztossággal állok rendelkezésedre, hogy segítsek az önelfogadásban és az önfejlesztésben, valamint abban, hogy megtanuld kezelni az élet kihívásait.

Nem az számít, honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni. – Tony Robbins

Ungvári Anita profilképe.

Ungvári Anita

A kékeszöld háttér egyszerű hullámos vonalvezetést tartalmaz balról jobbra.