Kiégés (burnout) – amikor a folyamatos teljesítés ára túl magas lesz

Április a Stress Awareness Month, vagyis a stressz tudatosság hónapja, ezért mi is szeretnénk egy kicsit beszélni egy olyan témáról, ami sajnos sokakat érint – akár úgy is, hogy sokáig nem veszik észre. Ez pedig a kiégés, vagyis a burnout.

Ez főleg azokban a szakmákban gyakori, ahol sok az emberi kontakt, nagy a felelősség, és sokszor másokért kell helytállni. Ilyenek például a pedagógiai és gyógypedagógiai területek, az idősgondozás, az egészségügy, az ügyfélkapcsolati munkák vagy a kereskedelem – vagyis sok olyan terület, amire a képzéseink is felkészítenek.

A kiégés általában nem egyik napról a másikra jön. Inkább lassan kúszik be. Először még lelkes az ember, szeretné jól csinálni, mindent bevállal, és nem igazán figyel a saját határaira. Aztán szépen lassan elkezd elfáradni – nem csak testileg, hanem fejben és lelkileg is.

Ami sokszor feltűnik, az az állandó fáradtság, a motiváció csökkenése, vagy az, hogy már nem ad annyi örömöt a munka, mint korábban. Ehhez gyakran társulhat ingerlékenység, alvási gondok vagy az a furcsa érzés, hogy „minden sok”.

Azoknál, akik segítő vagy emberekkel foglalkozó munkát végeznek, ez még gyakoribb. Egyszerűen azért, mert ezek a szakmák nagyon sok érzelmi energiát igényelnek. Ha ez nincs egyensúlyban a pihenéssel és feltöltődéssel, akkor előbb-utóbb elfogy az energia.

A fontos az, hogy a kiégés nem „gyengeség”. Inkább egy jelzés, hogy valami túl sok lett egy ideje. Ilyenkor nem az a megoldás, hogy még jobban hajtjuk magunkat, hanem az, hogy elkezdünk figyelni arra, mire van szükségünk.

Ez lehet több pihenés, határok meghúzása, vagy az, hogy nem akarunk mindent egyedül megoldani. Sokszor már az is sokat számít, ha valaki kimondja: „most ez nekem sok”.

A munkahelyi környezet is nagyon fontos ebben. Ha van támogatás, normális terhelés és elfogadás, akkor sokkal könnyebb hosszú távon is jól működni.

A kiégésből ki lehet jönni, de nem gyors folyamat. Az első lépés mindig az, hogy észrevesszük, hogy valami nem oké. Utána jöhet a lassítás, a pihenés, és néha az is, hogy segítséget kérünk.

A lényeg talán az, hogy nem attól vagyunk jó szakemberek, hogy mindig bírjuk. Hanem attól is, hogy tudjuk, mikor kell megállni egy kicsit.